Zöld világ

Ketyeg az óra, ezekkel a drasztikus intézkedésekkel lehetne elkerülni a klímakatasztrófát

Ketyeg az óra, ezekkel a drasztikus intézkedésekkel lehetne elkerülni a klímakatasztrófát

Számos kormányzat kötelezte már el magát a klímasemlegesség elérése mellett, ami biztató jel, ugyanakkor a szavak mellett tettekre is szükség van. Ugyan első ránézésre még rettentően távolinak tűnik a sokak által 2050-re vállalt zéró kibocsátás elérésének időpontja, pedig valójában az a helyzet, hogy már most is radikális változtatásokra lenne szükség ahhoz, hogy ezt elérjük. Már ma abba kellene hagyni az új olaj- és gázmezők kialakítását, és szénbányákat sem lenne szabad nyitni. A gázkazánok értékesítését 2025-től, míg a belsőégésű motorral működő járművekét 2035-től be kellene tiltani. Emellett soha nem látott mértékben lenne szükséges javítani az energiahatékonyságon, a megújulóknak és az elektromos autóknak pedig át kellene venniük a világuralmat 2050-ig. Fontos szerep jutna a hőszivattyúknak, a technológiai innovációknak és az infrastrukturális beruházásoknak is. Ráadásul mindez kevés a drasztikus mértékű klímaváltozás elkerüléséhez, ha nem párosul megfelelő nemzetközi együttműködéssel és finanszírozási háttérrel - derül ki a Nemzetközi Energiaügynökség friss tanulmányából, amelynek fókusza a klímasemlegesség 2050-es eléréséhez vezető út.

Az elektromos autók innovációja hajtja az energiaforradalmat

Az elektromos autók innovációja hajtja az energiaforradalmat

A 2014 és 2016 közötti pangást követően új lendületet vett 2017-ben, és ismét erősödésnek indult az úgynevezett alacsony karbon energetikai (LCE) innováció az új szabadalmak száma alapján, ami egyértelműen kedvező fejlemény, még ha a tevékenység gyorsítására is lenne szükség. Az elektromos járművek és a kapcsolódó infrastruktúra gyors fejlődése az egész tiszta energia innováció területének legmeghatározóbb területe volt az elmúlt évtizedben.

Elindult a megújult Mol Bubi, megtartanák az olcsóbb díjazást

Elindult a megújult Mol Bubi, megtartanák az olcsóbb díjazást

Elindult a megújult Mol Bubi budapesti közbringarendszer csütörtök délután. Karácsony Gergely főpolgármester az átadás alkalmából tartott sajtótájékoztatón elmondta, hét éve indult a Mol Bubi, így már itt volt az ideje, hogy megfiatalítsák, okosabbá, "menőbbé" tegyék a rendszert.

A cégeknek rengeteg munkát jelent, a befektetők viszont csak erre figyelnek

Évek óta az egyik leghangsúlyosabb kulcsszó a befektetéseknél az ESG, ami a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szavak angol megfelelőiből alkotott mozaikszó, és elsősorban olyan befektetési megközelítést takar, ahol a döntés során figyelembe veszik az adott vállalatnak ezen dimenzióit is. Az ötlet mögött az áll, hogy hosszú távon azok a cégek, amelyek odafigyelnek ezekre a tényezőkre, jobban fognak teljesíteni a versenytársaiknál. A fogalom a befektetők körében is egyre népszerűbb, és el is várják a vállalatoktól, hogy ezzel összhangban működjenek.

Elfogadta a kormány a Nemzeti Hidrogénstratégiát

Elfogadta a kormány a Nemzeti Hidrogénstratégiát

Elfogadta a kormány a Nemzeti Hidrogénstratégiát, Magyarország ezzel nagy lépést tett az innovatív, fenntartható, zöld gazdaság irányába - írta a közösségi oldalán szerdán az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára.

Kaderják Péter: Nagyon költséges lesz a magyar energiaátmenet, de megéri korán cselekedni

Kaderják Péter: Nagyon költséges lesz a magyar energiaátmenet, de megéri korán cselekedni

Nagy kihívások előtt áll Magyarország, hogyha szeretné teljesíteni a 2050-es klímacélokat, és ennek nagyon fontos része a stratégiai tervezés, valamint a megfelelő állami ösztönzők és támogatások rendszerének a kialakítása. Rengeteg feladat vár még megoldásra, de az energiaátmenet során a legnagyobb teher az energiaágazatra hárul majd, ahol óriási összegek beruházására lesz szükség a következő 30 évben a károsanyag-kibocsátás csökkentéséhez. Emellett az uniós források elosztása is kulcsfontosságú lesz, itt több program és pályázat is várható, ami számos fontos terület között oszlik majd el - mondta el Kaderják Péter, a BME Zéró Karbon Központ vezetője, egykori energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkár, aki jelenleg az ITM tanácsadója, a Másfélfok sajtóklubja során.

Retró külső és napfénytető – Olasz modellel bővül a Mol Limo kínálata

Retró külső és napfénytető – Olasz modellel bővül a Mol Limo kínálata

A Mol Limo autómegosztó szolgáltatásban mától 30 darab Fiat 500 Hybrid modell is elérhető a stílusos, retró külsőért és a napfénytetőért rajongó felhasználók számára. A háromajtós, városi autókat havidíjas konstrukcióban percenként 68 forintért, míg alkalmi használóként 85 forintért vehetik igénybe a felhasználók. További újdonság a weboldalon elérhető kreditfelöltési lehetőség, valamint a pünkösdi hosszúhétvége alkalmából akár négy napra kiterjeszthető napidíjas bérlési lehetőség.

Komoly kedvezményeket kapnak az autóvásárlók: a legnagyobb importőrt kérdeztük a pályázat hatásairól

Komoly kedvezményeket kapnak az autóvásárlók: a legnagyobb importőrt kérdeztük a pályázat hatásairól

Az autóvásárlók mellett a piaci szereplők is régóta vártak arra, hogy megjelenjenek az elektromos autók új támogatási programjának részletei. Hétfőn ez meg is történt, az új kiírásban vannak olyan elemek is, amiket vélhetően a korábbi évek tapasztalataira alapozva építettek be a döntéshozók. A Portfolio a legnagyobb hazai elektromosautó-importőrt, a Porsche Hungaria-t kérdezte arról, mire számít a június közepétől életbe lépő pályázati kiírás kapcsán.

Hidrogénstratégiai megállapodást kötött egymással a Linde és az MVM

Hidrogénstratégiai megállapodást kötött egymással a Linde és az MVM

A Linde Gáz Magyarország és az MVM Energetika stratégiai keretmegállapodást írt alá tiszta hidrogén projektek mielőbbi hazai, közös megvalósítása érdekében 2021.május 14-én. Többek között a megállapodás fókuszába tartozik a karbonmentes hidrogén elektrolízissel történő előállítása, a közlekedés zöldebbé tétele, az infrastruktúra fejlesztése, illetve az ipari felhasználások dekarbonizációja.

Sok magyar cég szállna be a hidrogéngazdaságba, de valami nagyon hiányzik hozzá

Sok magyar cég szállna be a hidrogéngazdaságba, de valami nagyon hiányzik hozzá

A hidrogéngazdaság a magyar cégek, így a naperőművek számára is nagy lehetőségeket rejt. Az új ágazat létrejöttének ugyanakkor feltétele a teljes értéklánc és a megfelelő infrastruktúra kifejlődését támogató szabályozás megalkotása. Világszerte mind több ország fogadta el saját nemzeti hidrogénstratégiáját, de Magyarországon ez továbbra is várat magára, miközben máris elmaradásban vagyunk Nyugat-Európához képest a hidrogéntechnológiák szempontjából.

Merész intézkedésekkel tolná meg a nap- és szélenergiát az EU

Merész intézkedésekkel tolná meg a nap- és szélenergiát az EU

A jelenlegi tervekben szereplő 32 százalékról 38-40 százalékra emelné a 2030-ra a bruttó végső energiafelhasználáson belül elérendő megújuló energia részarányra vonatkozó célszámot az Európai Bizottság. A kiszivárgott terv emellett egyéb, helyenként igencsak radikálisnak tűnő lehetséges intézkedéseket is tartalmaz.

A klímaperek a demokráciát ássák alá

A klímaperek a demokráciát ássák alá

A klímaváltozással kapcsolatos súlyos aggodalmak ellenére a választópolgárok nem kívánnak ezer milliárdokat költeni az emisszió jelentős csökkentésére. Emiatt a klímavédelmi mozgalmak egyre inkább új stratégiát választanak: bíróságokon keresztül erőszakolják ki a klímavédelmi intézkedéseket. Szerte a világban az ENSZ legalább 1550 ilyen klímapert tart számon 38 országban, amelyeket gyakran a jövőjükért aggódó fiatalok indítanak. Sajnos, ezek a perek aláássák a demokráciát, ártanak a szegényeknek, és eltérítenek minket a klímaváltozás kezelésének okosabb eszközeitől.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.